Hogyan ragadt rád a név: Ballentines?

Nem kell rosszra gondolni, egyszer egy ifjúsági szervezetnél, ahol dolgoztam, Valentinesról Ballentinesra „módosították” a nevemet. Hogyan kerültél kapcsolatba az LSA-val? Két évvel ezelőtt dolgoztam itt Zircen, akkor már ismertem az LSA főszervezőjét, Balassa Mátét, akivel kvázi együtt dolgoztunk és jóba lettünk. Ő hívott fel engem, hogy van-e kedvem ehhez, nekem tetszett az ötlet, így elvállaltam.

Hogyan született meg a darab ötlete, amit színpadra visztek? A te elképzelésed volt, vagy beleszóltak az alkotóműhelyed tagjai is?

A mondás szerint a színházban nincs demokrácia. Hát, ebben most van. Én kidolgoztam, kicsit mentsvárként két-három struktúrát, szerkezetet, amit esetleg felhasználhattunk volna. De szerencsére olyan csapatot kaptam a kezem alá, hogy összeválogatni sem lehetett volna jobban, így ezekre a szerkezetekre nem volt szükség, közösen alkottuk meg a vasárnapi előadás történetét, felépítését, koreográfiáját. De a rendező-színész viszony sérthetetlen, mindenki hozzáteszi a magáét a darabhoz, de mégis az én felelősségem, az én rendezésem.

Nincsenek sértődések, például föl nem használt ötletek miatt?

Nincsenek, mert ha valami nem passzol a darabba, attól még lehet jó ötlet, és ilyenkor elmagyarázom, hogy mit miért, mit miért nem.

Te könnyen lemondtál a saját elképzeléseidről?

Igen, mert azokat csak mentőövnek szántam, és itt a hangsúly a közös munkán volt. Itt nem kell profi színházat csinálni. Itt hatni kell az emberekre, el kell őket gondolkoztatni, hogy a darab végeztével, a helyükön ülve még fél percig elmélkedjenek magukban. A színészeim kreativitása és ötletei elég volt mindehhez.

Őnekik milyen jártasságuk van a színházban?

Tizenkét emberből kettő otthon is foglalkozik színházzal amatőr szinten, rajtuk ez nagyon látszik. A többieknél ezt pótolja a tehetség és az érdeklődés, és óriási fanatizmus van bennük. Ezt nagyon szeretem.

Színész vagy. Hogy tetszik a rendezői munka?

Botcsinálta színész vagyok a győri Nemzeti Színházban. Elméletileg szociálpedagógiát és drámát tanultam, aztán rendezvény- és kultúraszervezést. Stúdióztam is színházban. De nem ebből élek meg. Sajnos Magyarországon kultúrából nem lehet megélni. Most kezdem látni, mennyire más a rendezés, mint a színészet. De nagyon élvezem, megszerettem a direktori munkát. Elmondhatatlan élmény, amikor kívülről látod a munkád, és azokat az embereket a színpadon játszani, akik megbíznak benned, és te is bennük, és ők vakon követik, amit mondasz.

Jó hogy vakon követik, amit mondasz?

Ez nagyon jó. A darab szempontjából és a csoportkohézió szempontjából is. Semmihez nem tudom hasonlítani az érzést, amit ezekben a napokban átélek.

Elmész rendezőnek?

Nem lenne rossz, de valamit vagy csinálj nagyon-nagyon jól, vagy ne csináld. Azért sokkal jobban ki tudom fejezni magam a színpadon, mint a rendezésben. Persze ez most egy kicsit inog… inkább semmit nem mondok. A színházi világban gyakori, hogy színész rendez? Ezek a darabok hogy sülnek el? Gyakori eset, a sikere változó és szerencsefüggő is. Kiket kapsz a kezed alá, testhez álló-e a sztori, stb. Nekem most nagyon nagy szerencsém van.

 Vannak kedvenc darabjaid, íróid, rendezőid?

Ajjaj, ennek vége-hossza nem lenne, ha belemélyednénk. Mrozek az egyik nagy kedvencem, játszom is a darabjait. Olyan fanyar, realisztikus humora van, amit, ha felfortyanósabb az ember, akkor nagyon tudja utálni. De ha az emberben van egy kis önkritika… Az olyan rendezőktől, mint Sztanyiszlavszkij, csak tanulni lehet. A mai színház alapjai őrajta nyugszanak, a realisztikus színház alapjai úgyszintén.

Az irodalmi alkotásait is szereted Mrozeknek, vagy csak a drámáit?

Őszintén szólva annyira nem mélyedtem el benne, a drámáit olvastam, kettőt játszottam is, a Mulatságot, amit amikor először láttam, akkor utáltam, és végül valahogy belekerültem. De nem szerettem meg a darabot, de nem hiszem, hogy Mrozekben lenne a hiba… A Szerenádot imádom, az a mai társadalom olyan szintű kifigurázása… Nem áll tőle távol az, hogy erősebben, két ujjal megcsavarja az emberek orrát.

A most általad rendezett darab állítólag depresszív. Hogy viselik a színészeid a munkát?

Kitartóak. Látszik valakin, hogy mikor merül ki teljesen, Ők még akkoris, ezután is csinálják. A darab tényleg nem vidám hangvételű. Egy színes bőrű fiú naplójából, életéből fogunk bemutatni részleteket. Ezek apróságok. Ha veled ilyen történik az utcán, kicsit ideges leszel, maximum elrontja a délutánodat. De ha valakivel egész életében ez történik, akkor sokkal inkább hatással van rá, a reményeire: van-e értelme, hogy itt vagyunk, ha ilyet kapunk az emberektől, holott nem szolgáltunk rá. Csak mert mások vagyunk. A darab végét nyitva hagyjuk, de majd meglátjátok.

Öngyilkosság?

Ott van az is az ajtóban.